Már 14 évesen elkezdett gokartozni, 1986-87-88-ban két kategóriában is megnyerte a Magyar Bajnokságot, összesen 8 gokart bajnoki címet szerzett. Közben számos nemzetközi (osztrák, olasz, svájci) versenyen is diadalt aratott.

1989-ben a Formula C (a gokart legmagasabb kategóriája) világbajnokságon a 170 induló között, technikai problémákkal küzdve, a 34-es döntőben az utolsó helyről a 11. helyen ért célba.

 

1989-ben egy BMW M3-as gépkocsival a túrakocsi kategóriában Cserkúti József mögött a bajnokság 2. helyén végzett. A Hungaroring F-1 verseny betétfutamán csak a Forma-1-es pilóta; Karl Wendlinger és Cserkúti tudta megverni.

1990-ben egy Forma 3-as géppel megnyerte a F3-as Nemzetközi Szuper Kupa versenysorozatot az osztrák többszörös Interszéria bajnok, Walter Lechner előtt.

1991-ben, valamint 1992-ben a német F3-ban és az Opel Lotus Közép-Európai Kupában vett részt néhány futamon (Zeltwegben alig maradt el a Pole pozíciótól). Pénzügyi feltételek hiányában azonban a további versenyzés nem volt lehetséges.

1993-ban egy Opel Lotusszal a Formula autók abszolút bajnoki címét hódította el.

1994-ben az Opel Astra versenysorozatban indult, Parádon győzött a hegyi verseny mindkét futamán és versenygépével (egy F-2 Martini BMW-vel) magyar abszolút pályacsúcsot futott.

1995-ben létrehozza a Szász Motorsport Egyesületet 

1995-ben az Ayton Senna nemzetközi gokart emlékversenyen is harmadikként intették le, csakúgy, mint Pécsett, a hegyi futamon. Ez utóbbi helyen búcsúzott el a F 2-es kategóriától és lépett tovább az F 3000-be. A F 1 után következő legelitebbnek számító géposztályban azonnal megdöntötte a Hungaroringen a magyar pályarekordot és szakadó esőben futamgyőzelmet aratott.

Az 1996-os esztendőben a Reynard 93 D Zytek-Judd F 3000-es, 500 lóerős versenyautóval megnyerte a magyar bajnokságot (a nyolc futamból hat 1. hellyel és két műszaki hibából eredő feladással zárt). Parádon, magyar bajnoki futamon 1. helyen végzett nemzetközi abszolút rekorddal, Pozsonyban 2. helyen érkezett célba és ott is nemzetközi abszolút rekordot futott.

1997-ben megnyerte a magyar F 3-as bajnokságot, mellette (!) fölényesen begyűjtötte az osztrák F 3000-es bajnoki címet is (5 győzelemmel, 2 második hellyel, 4 pályacsúccsal). Továbbá a FIA Interszéria Kupában a Hungaroringen két futamgyőzelmet könyvelhet el, amely a 3. helyet jelentette számára a divízióban.

1998-ban szintén megnyerte az osztrák F 3000-es bajnokságot 7 győzelemmel és 7 pályacsúccsal. Hazai pályán a Hungaroringen az Interszéria Kupában a divízió II-ben a 2. helyet érte el.

1999-ben megnyerte a Mobil Hegyi Kupát, az osztrák hegyi kupában másodikként végzett. (3 pályacsúcsot állított fel, 4 első, 8 második helyet szerzett meg). A Forma 1 betétfutamaként, mint a Porsche-gyár
VIP pilótája lehetőséget kapott a típusnak a kipróbálására.



2000-ben az újonnan kiírt FIA Kupában második helyezett lett, a Mobil Hegyi Kupában negyedik helyezett, az Osztrák Hegyi Kupában másodikként végzett.

2002-es évi bajnokságok eredményei: Fia hegyi Európa-bajnokság I. hely, Fia Kelet-Európai Zóna Bajnokság II.hely, Mobil Hegyi Kupa I. hely, Osztrák Bajnokság I.hely.

2005-ben sok nehéz pálya mellett egy nagyszerű verseny Spanyolországban: májusban, az észak-spanyolországi Vitóban, hetvenezer csodálatos néző és szurkoló előtt szerepelt Szász László. Elkísérte a csapatot Rápolti Gyula ultratriatlonista világbajnok is, a Szász Motorsport alelnöke. Az évet Szász a FIA Európa Kupa 2. helyén zárta a spanyol Ander Villarino mögött.